-“Gyere visszaaaa! Azonnal gyere visszaaaa! Agyonütlek, mit képzelsz?” (Ezen a ponton a tacskó elkezd futni az ellenkező irányba és jobb esetben nem tetézi azzal, hogy valami friss, gőzölgő kakiba belefetreng)

​

Általános kép a tacskósok körében. Amilyen kicsik, olyan makacsok és önfejűek tudnak lenni. Kemény kéz, következetesség és szigor. Úgy döntöttem, ha ismét tacskóm lesz, ezek lesznek a legfőbb “fegyvereim”. Mindezek mellé már évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy ha egyszer megint lehetőségem lesz gazdivá válni, tuti Vikihez fogok fordulni. Minden kutyáját ismertem és kivétel nélkül mind engedelmes, de hihetetlenül jófej volt. Olyan tipusú kutyák, akiket amikor meglátott az ember, nem tudott nem mosolyogni, de mégis minden körülmények között ugrottak Viki első szavára.

​

Úgy adódott, hogy idén február elején hozzám került az akkor alig másfél kilós, szálkás kisördög. Az első parancsokat én tanítottam neki, aztán amikor megkapta az összes oltását, Viki eljött Ninjával, hogy elkezdjük a hivatalos okítását. Szépen haladtunk lépésről-lépésre, sokat gyakoroltunk és amikor 5 hónaposan kíváncsiságból elvittem egy kutyasuliba nyílt napra, elégedetten konstatáltam, hogy a kis tengerimalac (ahogy Viki hívta amíg kicsi volt) mindent tudott már, amit ott tanultak a többiek.

​

Amikor eljött a kamaszkor, azt is gyorsan kezeltük ismétléssel és az én kommunikációm letisztításával. A legnehezebb feladatot az apportírozást 4 vagy 5 különböző módszerrel is megpróbáltuk megértetni a kis makival, míg célhoz nem értünk. Viki szuperül érti a kutyák nyelvét, megtalálja a motivációt és ha a gazdi nem adja fel idő előtt, ő tuti, hogy addig keresi a megoldást, míg meg nem sikerül értetni a kutyával, hogy mit is szeretnénk tőle. Ha kell, a kutyát veszi kezelésbe, ha kell, a gazdit. Én pedig végtelenül hálás vagyok neki, hogy a ma már 1 éves kismakim egy engedelmes, szófogadó “gyerek”, akiről sokszor megkérdezik emiatt: “Biztos, hogy tacskó?”